1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Dupla születésnapot ünnepeltek

A napokban ünnepelte kilencvenedik születésnapját a lakiteleki Tóth Ferenc. Ezzel egy időben lett hatvan éves a veje László István.

 

A nagy családi összejövetelt Kiskunfélegyházán tartották, mert Feri bácsi egy ideje már a lányánál lakik. Több mint nyolcvan évig azonban abban a házban élt, ahol megszületett, Lakiteleken a Kossuth utcában. A jeles évforduló alkalmával felköszöntötte őt Zobokiné Kiss Anita polgármester is.

Feri bácsinak két lánya volt, sajnos az egyik már nem él, csak úgy, mint a felesége, akit 2003-ban veszített el. Néhány éve már a lánya gondoskodik róla, az ő házukban lakik Kiskunfélegyházán. Három unokának és két dédunokának is örülhet Feri bácsi.

Az ünnepség alkalmával mind a két ünnepelt olyan tablót kapott, ahol az unokák, illetve a dédunokák vannak megörökítve a fényképeken. A köszöntés nagy családi ünnepség jegyében zajlott. Mivel népes családról van szó, közel nyolcvanan vettek részt az ünnepi ebéden. Természetesen nem maradt el a születésnappal járó torta sem. Az egyiken kilencvenes, a másikon hatvanas gyertya ékeskedett. Feri bácsi szerencsére jó egészségnek örvend. Az ételekben nem válogat, mindent megeszik, és szereti a jó pálinkát is, de abból csak kicsit fogyaszt.