1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Nyári legelőre mentek a szürke marhák

Hatszáz szürke marhát hajtottak nyári szálláshelyükre. Ehhez át kellett menniük a tiszaugi hídon. Ez idő alatt a 44-es főutat a forgalom elől lezárták.

 

Igazi turista látványosság lett a szürke marha hajtás. Több ezer ember figyelte azt Tiszaugnál, hogyan hajtják át az állatokat a hídon. Már két órával a tervezett hajtás előtt megindult a forgalom a híd felé. Ezúttal nem bízták a látványosságot a véletlenre, mert az interneten is meghirdették. Éppen ezért az ország különböző részéről érkeztek autóval kíváncsiskodók. Akadtak olyanok, akik családdal, míg mások a párjukkal várták azt, hogy a hatszáz marhát felhajtsák a hídra. Az állatok tulajdonosa, Földvári László elmondta, hogy az ezer állatból álló csordából most „csak” hatszázat hajtottak a nyári legelőre. Kicsit csúszott az időpont, mert hamarabb szerette volna a legelőre hajtani az állatokat, de erre a szombatra kapott engedélyt a Közútkezelőtől. Egy héttel korábban háromszáz nagyobb borjút már elhajtottak, most csak a kisebbek „utaztak” az anyjukkal. Így is hatszáz állatnak kellett megtennie a 16-17 kilométeres távot. Az érdeklődők nem csak a hídon, de annak mind két oldalán ott voltak, hogy megörökítsék a vonulást. Sajnálatos módon egy szürke marha lesántult, azt a szalagkorláthoz kötötték, öt kisborjú pedig nem bírta a tempót és lemaradt. Őket egy traktor utánfutóval szállította a nyári szálláshelyre. Egy borjú elcsatangolt, nem is ment fel a hídra, azt keresték még a hajtók.

A híd tiszaugi részén felállítottak egy színpadot, ahol különböző népzenei és néptánc műsorok zajlottak. A vásárosok pedig népi portékájukat árulták.