1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Telt házas darab helyi színjátszókkal

Két alkalommal is telt ház előtt játszották helyi amatőr színjátszók Az élet dolgai című zenés darabot a tiszakécskei művelődési központ színháztermében.

 

Több, mint ezren látták Az élet dolgai című zenés darabot, amit Siklósiné Balla Erzsébet helyi tanár írt és rendezett, a zenei rendező pedig Vadas László volt. A cselekmény hétköznapjaink örömeiről, bánatairól, az emberi életutak kiszámíthatatlanságáról, hibás és jó emberi döntésekről szólt. Talán nincs is olyan ember, aki a saját életével kapcsolatban ne ismert volna rá egy-egy mozzanatra, esetleg nagyobb cselekményre. A szerző, egy házaspár életútján keresztül mutatta be az élet dolgait, a cselekményről először maga beszélt, majd megelevenedett maga a történet. A két felvonásos darab főbb szerepeit Csüllög Edina, Kocsis András, Monzák Péter, Bekőné Lovas Márta, Bene Erzsébet, Ribár Krisztina, Antal Panna, Juhász Rajmund, Petrezselyemné Szálas Ilona, és maga a szerző rendező, Siklósiné Balla Erzsébet játszották. További szerepekben a Városi Színjátszó Kör tagjai, valamint a Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola diákjai és tanárait lehetett látni. A Boróka Zenekar Zorán, Persser Gábor, Bródy János és Dés László dalaival érzelmileg segített elmélyülni a történetben. Közreműködött még a Nagy Tisza néptánc csoport, valamint a Zafira Dance Team. Összesen nyolcvanan vettek részt a mű előadásában.

A két egymást követő vasárnap esti előadáson nem maradt üres szék a színházteremben, sőt pótszékeket is be kellett tenni. Akadt olyan néző, aki mind a két alkalommal megnézte a darabot. Az előadás végén, felállva tapsolták meg a jelenlévők a színvonalas előadást.