1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Magyarok a labdarúgó Európa-bajnokságon

2016. június 22. Lyon Magyarország –Portugália Európa-bajnoki csoportmérkőzés harmadik találkozója. A világ, de legfőképpen Magyarország és Portugália erre a találkozóra figyelt.

 

Figyelhetett is, mert ettől a mérkőzéstől függött az, hogy ki hányadik helyen zárja a csoportmérkőzéseket. Az eddigi találkozók alapján Magyarország áll a tabella élén, egy győzelemmel (Ausztria ellen) és egy döntetlennel (Izland ellen). Erre talán a legvérmesebb magyar drukkerek közül is csak kevesen számítottak. A válogatott tagjai azonban bebizonyították, hogy nem véletlenül kerültek ki az Európa-bajnokságra.

A magyar-portugál találkozóra, információnk szerint harmincezer (!), hazánk fia váltott jegyet. Kellett is, mert a portugálokat az Eb esélyei közé sorolták. Amint azt a korábbi két magyar mérkőzésen is tapasztalható volt, számtalan szurkoló váltott jeget, hogy láthassa kedvenceit. Nem is csalódtak, mert a válogatott, eddig kiemelkedő teljesítményt nyújtott. De térjünk vissza magyar-portugál találkozóra. Lakitelekről és a környező településekről is utaztak ki a mérkőzésre. Voltak olyanok, akik autóval, míg mások repülővel. Nem kellett azonban csak néhány telefon és az ismerősök a portugáliai mérkőzés előtt, a lyoni stadion előtt, egymásra találtak. Szinte nem volt olyan szurkoló, aki ne valamilyen piros, fehér, zöld pólót ne viselt volna magán. A stadionba bejutás nem volt egyszerű. Előtte a két tábor szurkolói találkoztak egy mással és barátsággal készítettek egymásról fényképeket. A stadionban sem volt ez másképp. Mind a két fél lelkesen biztatta saját csapatát. A végén úgy tűnt, hogy a magyarok és a portugálok is elégedett a 3–3-as döntetlennel. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a mérkőzés hangulata nem ilyen simán zajlott le. Akik ott voltak, azok tudják bizonyítani.

Akadtak olyanok, akik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Csányi Sándorral az MLSZ elnökékével együtt készíttek fotó, vagy éppen egy fiatal portugál hölgy szurkolóval. De a korábbi válogatott labdarúgóval Illés Bélával is. Persze, ilyenkor, mikor jól megy a szekér, akkor mindenki egy emberként ünnepli a válogatottat. Ezzel kapcsolatban megosztanánk az olvasóinkkal egy párbeszédet. Idős nyugdíjas hölgy kérdezi korabeli társaitól, hogy látták-e a magyar-portugál mérkőzést? Az egyikük úgy válaszolt, hogy igen, bár megjegyezte, hogy őt nem érdekli a foci. A másik, szintén hölgy, nemmel válaszolt. A kérdező felháborodottan észrevételezte, hogy nem lehet ilyen találkozót nem nézni. Végül is abban maradtak, hogy a hölgyek a következő mérkőzéseiken is figyelemmel kísérik a magyarok találkozóit. Azt már csak egyikük tette hozzá, hogy hajrá magyarok!