1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Csak dekák döntöttek az első hely sorsáról

Több mint tizenhét kiló halat fogott az első helyezett az elmúlt szombati lakiteleki horgászversenyen, de a második sem sokkal maradt le tőle. Valamennyi hal afrikai harcsa volt.

 

Az úgynevezett Kalócz-tónál ebben az évben már a második horgászversenyt rendezték meg az idei második horgászversenyt, amire több mint hatvanan jelentkeztek. A verseny előtt néhány nappal afrikai harcsákat telepítettek a tóba, amit természetesen tudtak a horgászok is és ennek megfelelően használták a csalikat. Akadtak olyanok, akik többet is fogtak, míg másoknak nem volt szerencséjük. A nagy meleg rányomta bélyegét a versenyre, mert akik a sorsolás szeszélye miatt a napos oldalra kerültek, azok bizony megizzadtak. Ennek csak akkor örültek, ha akadt is a horgukra hal. Többen is arra panaszkodtak, hogy ráharapott a csalira ugyan a hal, be is akasztották, fárasztották egy ideig, de egy bizonyos idő után leakadt róla. Ezúttal is külön értékelték a gyerekeket és a felnőtteket. A fiatalok közül első helyen végzett a lakiteleki Bodri Bence (7,76 kg), második lett a szintén lakiteleki Dakó Adrián (5,80 kg), a harmadik pedig a lajosmizsei Radics Evelin (5,28 kg). A felnőttek közül a helyi Bodri János bizonyult a legjobbnak 17,80 kg-mal. Második helyen végzett a szintén lakiteleki Almási József 17,46 kg-mal. Ő fogta a legnagyobb halat is egy négy kilós afrikai harcsát. A harmadik helyet a tiszaalpári Bodor Csaba szerezte meg 12,22 kg-mal.