1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Sárkányhajóval és kenuval versenyeztek

Kilencedik alkalommal rendezték mg Tiszaugon a Kenu-beach és családi napot, a szabadidőparkban a Holt-Tiszánál. A programok között szerepelt sárkányhajó, kenu- és főzőverseny.

 

Az elmúlt évektől eltérően a sárkányhajózás jelentette a különlegességet, erre ugyanis, még nem volt példa. Mielőtt még versenyezni kezdtek volna a csapatok kipróbálhatták a vízi járgányt. A „legénységet” húsz fő alkotta, akik között természetesen voltak nők és gyerekek is. Egy fő volt a dobos, aki az ütemet adta az evezéshez, a kormányos pedig irányította a hajót. A kormányosok Szegedről érkeztek a két hajóval együtt. Sajnálatos módon csak négy csapat nevezett a versenyre. Hajóba ült Zobokiné Kiss Anita Lakitelek, Pénzváltó István Nyárlőrinc, és Káré Gábor Tiszaug polgármestere is, természetesen más, más csapat színeiben. Két előfutamot tartottak, amelyben először a Lakiteleki Önkormányzat és a Lakiteleki Pedagógusok vívtak egymással harcot. A négyszáz méteres távon a pedagógusok bizonyultak jobbnak. A második futamban a tiszaugiak az árpádszállásiakkal szálltak szembe. A hazaiak bizonyultak jobban. A két első helyezett összemérte erejét és ezúttal is a tiszaugiak bizonyultak jobbnak. A harmadik helyért nem volt futam, mert az önkormányzat csapatából többen is elmentek. Így a következő sorrend alakult ki: 1. Tiszaug, 2. Lakiteleki Pedagógusok, 3. Árpádszállás, 4. Lakiteleki Önkormányzat.

A sárkányhajózáson kívül három és négyfős kenukban is összemérhették evezős tudásukat, akik akarták. A harmadik versenybe azok neveztek, akik főzőtudásukat akarták megmutatni. Az egész napos rendezvényt sokan nézték meg, és gyűjtöttek élményeket, a következő versenyre.