1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Gyermekvédelmi szakmai nap a Kormányhivatal szervezésében

„A gyerekekről való gondoskodás mindannyiunk közös feladata, közös kötelezettségünk” – kezdte megnyitóját Kovács Ernő kormánymegbízott a gyermekbántalmazás mielőbbi felismerésével és jelzésének megtételével foglalkozó, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámügyi Osztálya által 2016. július 7-én megrendezett szakmai napon.

 
 

Az apropót pedig a közvéleményt mélyen megrázó, a közelmúlt azon tragikus eseményei adták, ahol gyerekek életét követelte a szülői bántalmazás.

 
 

A konferencián valamennyi, a gyermekek védelmében és veszélyeztetettségük megszüntetésében érintett területi és helyi igazságszolgáltatási, közigazgatási, köznevelési, egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi, valamint jogvédő szervezet részt vett, a cél pedig nem a felelősök keresése volt, hanem a gyermekvédelmi rendszer megfelelő működtetésének megvalósítása, a rendszerben meglévő intézkedési lehetőségek feltárása és nem utolsó sorban a gyermekvédelmi szakemberek szakmai és érzelmi megerősítése. Ehhez nyújtott szakmai segítséget az Emberi Erőforrások Minisztériuma Gyermekvédelmi és Gyámügyi, illetve a Szociális Szolgáltatások Főosztályának két munkatársa – Lipcsei Judit és dr. Feffer Zsuzsanna –, akik a gyermekbántalmazás korai felismerésére és jelzésének megtételére kidolgozott módszertani anyagokra, protokollokra, a jelzés kötelezettségére és ezen kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményére, felelősségére hívták fel a figyelmet, illetve hangsúlyozták, minden gyermek helyzetét, veszélyeztetettségét egyedileg kell megítélni, nem lehet sémákat, rutin intézkedéseket alkalmazni.

 

A szakmai napon a délelőtti előadásokat, délután részben a család- és gyermekjóléti központok szakmai vezetői, esetmenedzserei, részben pedig a járási hivatalok gyámügyi ügyintézőinek részvételével szekcióülések követték, ahol lehetőség nyílt a szakmai kérdések mélyebb megvitatására, a gyermekvédelmi rendszer 2016. január 1. napjától bekövetkezett változásainak eddigi értékelésére.

Zárszóként pedig megfogalmazásra került: egy gyermek bántalmazására nincs mentség, nem lehet azt a szülő vagy más hozzátartozó pszichés állapotával, mentális zavarával vagy éppen a gyermek magatartásával, fegyelmezésének szükségességével magyarázni.

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)