1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Minden szabványnak megfelelő homokozó épült a bölcsődében

Szigorú szabályoknak kell megfelelni azoknak a játszó elemeknek, amelyeket a 1-3 éves korú gyermekek használnak a bölcsődékben. Ezek figyelembevételével kezdődött meg Lakiteleken a bölcsőde udvar fejlesztése 2014-ben.

 

Udvari játékok, és kültéri játszószerek vásárlása mellett füvesítettünk, megoldottuk az esővíz elvezetését, játszódombot építettünk, kiskertet hoztunk létre, fákat, bokrokat ültettünk, babaházak tetejét cseréltük le. Ide soroljuk a legnagyobb fejlesztést, a fedett terasz létrehozását, mely szintén a gyermekek szabadlevegőn való tartózkodását és játékát szolgálja. Mindezeket az önkormányzat, a bölcsőde nevelőtestülete, a szülői szervezet, a szülők egyéni segítségével, támogatásával, összefogásával valósítottuk meg. Az udvarfejlesztés újabb állomásához érkeztünk. Kettő szabványnak megfelelő homokozót építettünk. A kivitelezésben – mint már oly sokszor – most is Kiss Balázs kertépítő vállalkozó segített és Rácz Zoltán karbantartónkkal közösen készítették el a homokozót a gyermekek nagy örömére, melyet hamarosan napvitorla véd.

Köszönjük a sok-sok segítséget mindenkinek!

Sütő Lászlóné intézményvezető