1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Két edzőmeccs ifjúsági korú játékosokkal

Nem közeli településen, hanem a megye déli részén játszottak edzőmérkőzést a lakiteleki labdarúgók. Sajnálatos módon a felnőtt és az ifjúsági játékosok közül csak tizenheten voltak ott Szeremlén.

 

A megyei II. osztály déli és északi U19-es bajnoka Lakitelek és Szeremle játszott szuper döntőt, a bajnokság befejezése után. A szeremleiek, most meghívták edzőmérkőzésre az ifjúsági csapaton kívül a felnőtt játékosokat is edzőmérkőzésre. Különböző dolgok miatt (nyaralás, munka, egyéb) csak tizenhét játékos tudott elutazni Szeremlére. Már odafelé menet a buszban megfogalmazódott az, hogy csak kétszer harminc percet játsszon mind két csapat, mivel a lakiteleki csapatot főleg ifjúsági korú játékosok alkották. A házigazdák belementek a kérésbe, így kezdődött el először az ifjúsági mérkőzés. A hazaiak szerezték meg a vezetést, de később sikerült egyenlíteni és a vezetést is megszerezni a lakitelekieknek. A találkozó befejezése előtt néhány perccel a szeremleiek egyenlítettek, így 2–2-vel ért véget a mérkőzés.

Mivel csak kevés felnőtt lakiteleki játékos volt, így az ifjúsági csapatból egészült ki a csapat. Itt is először a vendéglátók szerezték meg a vezetést, amit sikerült kiegyenlíteni. Később a fáradság jelei mutatkoztak a vendégjátékosokon, ami nem is csoda, hiszen voltak olyanok, akik az ifjúsági mérkőzésen is játszottak. Ellenfelük fizikai fölényben is volt, amit ki is használtak és a találkozó befejezésig még négy gólt rúgtak. Így 5–1 arányban sikerült Szeremlének nyernie. Dicséret illet minden játékost, mert mindenki odatette magát és jól küzdött. A két edzőmérkőzés elérte célját, jó felkészülés volt a bajnokság kezdetére. Sajnálhatják azok, a felnőtt lakiteleki játékosok, akik nem tudtak ott lenni. Minden bizonnyal akkor más eredmény született volna.