1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Kerékpáros nap a lakiteleki óvodában

Szeptember 22-én - az autómentes világnapon – tartottuk meg óvodánkban a gyermekek számára kedves bicajos napot. Egész héten készültek az ovisok, sokat kerékpároztak az óvoda közlekedési játszóudvarán, beszélgettünk velük a közlekedés szabályairól, az egymásra való odafigyelésről.

 

Csütörtökön sok kisgyermek kerékpárral érkezett az óvodába. Délelőtt 15 óvodás, láthatósági mellényben, Erdősné Ladányi Boglárka óvónő, Bencsik Anita pedagógiai asszisztens és Madari István polgárőr kíséretében körbekerekeztek a község utcáin, majd rendőri kísérettel érkeztek meg az iskola udvarára. Itt már várták őket társaik, akik saját vagy óvodai kerékpárral, rollerrel, kismotorral vagy gyalogosan jöttek át az óvodából. A rendőr bácsival (Lednicki Tibor) megbeszélték, hogy melyek a kerékpár fontos tartozékai, és az alapvető közlekedési szabályok.

Ezután vette kezdetét az akadályverseny, amelyen kicsik és nagyok egyaránt részt vettek. Bójákat kellett kerülgetni, babzsákot átvinni egyik kockáról a másikra, kijelölt sávban haladni, átbújni egy rúd alatt, majd olyan gyorsan tekerni a pedált, amennyire csak bírták. Az időt Aszódiné Magyar Beáta mérte, Rácz Zoltán pedig segítette a gyermekeket a kijelölt pályán maradni.

Összesen 41 kisgyermek vágott neki a nehéz versenynek, társaik pedig a pálya széléről biztatták őket. Öröm volt látni, hogy kiscsoportosok is bátran próbálkoztak, igaz ők még pótkerekes kerékpárral, rollerrel vagy kismotorral győzték le az akadályokat.

Az ügyesek között is a legügyesebbek a következő gyermekek voltak:

Kökény Jázmin, Kovács Kitti, Kakó Dorka, Palovits Bianka, Markó Adrienn, Németh Viktória, Nagy Noémi, Tamási Gréta, Rózsa Hanna, Csille Vivien, Körtvélyesi Blanka, a középső csoportosok közül pedig Szabó Botond, Nagy Natália és Radics Blanka. Gratulálunk nekik!

Gyuricsánné Pleva Éva