1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Színvonalas műsorral emlékeztek 1956-ra

Talán az eddigi legszínvonalasabb 1956-os megemlékezést tartották Lakiteleken a Templom parkban október 22-én. Az általános iskolások kitűnő műsort mutattak be.

 

Az emlékezőket Olajos István iskolaigazgató köszöntötte, majd átadta a szót Zobokin Kiss Anitának. A polgármester beszélt arról, hogy a hősökre büszkéknek kell lenni és emlékezni kell rájuk. Ruszki haza! Ezzel a kiáltással szálltak le az általános iskolások egy régi Csepel teherautóról és fapuskákkal a kezükben foglalták el helyüket a barikádok mögött. Néhány időseb emberben felidéződhetett a hatvan évvel ezelőtti történelem, főleg úgy, hogy lehetett hallani Nagy Imre egykori miniszterelnök szavait, Lőrinc István tolmácsolásában. A nyolcvanadik évében járó Molnár Gyula arról beszélt, hogyan élte át az 1956-os eseményeket, mikor első éves egyetemista volt. A felsőbb évfolyamosokkal együtt kint volt ő is Budapesten, az utcán, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem találta el őket az egyik barátjával egy puskagolyó. Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke is megosztotta gondolatait a hatvan évvel ezelőtt történtekről és egy versét is elmondta.

Minden év október 22-én kerül sor a Kátay Zoltán tanulmányi ösztöndíj átadására. Ebben az évben Nagy Dóra politológus, aki nem régen költözött Lakitelekre, vehette át a 250.000 forint értékű, fiatal történészeknek, kutatónak járó támogatást.

Az ünnepség, koszorúzással ért véget.