1. 2024.04.17. szerda, Rudolf
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

A jó játék kevés volt a továbbjutáshoz

A Magyar Kupa sorozat hetedik fordulóját bonyolították le szerdán, amibe három megyei csapat is érdekelt volt. A Bácsalmás és a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE nem, míg a Kecskeméti LC továbbjutott.

 

Tiszakécske a szebb napokat is megélt Zalaegerszeget fogadta - a felújított Tiszaligeti Stadionban - akik jelenleg az NB II-ben a hatodik helyet foglalják el a tabellán. A kupa meccset élén érdeklődés kísérte a szurkolók részéről, mert lehettek vagy hétszázan. Természetesen többségük a hazaiaknak drukkolt. A találkozó folyamán több alkalommal is zúgott a hajrá Kécske! Sőt még dobbal is próbálták fokozni a hangulatot a fiatalabb szurkolók. Az már a találkozó elején látszott, hogy a kécskeiekkel nem lesz könnyű dolga a zalaegerszegieknek. Sajnálatos módon már a találkozó elején egy bal oldali beadást követően a hazai kapuba került a labda, és megszerezte a vezetést a ZTE. Ezt követően éles harcok alakultak ki a játékosok között, s nem egy alkalommal durva belemenés tarkította a mérkőzést, amiben főleg a vendégek „jeleskedtek”. A szünetig nem változott a mérkőzés képe.

A fordulás után sem változott a játék, gyors és kemény játék alakult ki a pályán. Néhány alkalommal Belecan Zeljkónak bravúrral kellett hárítania. A hazaiaknak is akadtak veszélyes támadásaik, de a kaput nem sikerült bevenni. Mindenki erejében meghűlt a vér, amikor egy tizenhatoson belüli szabálytalanság után a játékvezető tizenegyest ítélt a zalaegerszegiek javára. Szerencsére Jakab Csaba a kapu fölé rúgta a labdát. Tíz perc volt még hátra a találkozóból, és a tiszakécskeiek mindent egy lapra téve rohamoztak, de nem tudták bevenni a vendégek kapuját. Így maradt a 0-1-es eredmény, ami azt jelentette, hogy a Zalaegerszeg jutott tovább. A hazaiak az egész mérkőzés folyamán jó játékot mutattak, partiban voltak magasabb osztályban játszó ellenfelükkel szemben.

A másik két megyei mérkőzés eredménye: Kecskeméti LC-Dunaharaszti MTK 5-0, Bácsalmás-Celldömölk 1-2. A Kecskemét tovább jutott, a Bácsalmás kiesett.