1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

A sortűz áldozataira emlékeztek

A hatvan évvel ezelőtti sortűz áldozataira emlékeztek tegnap Tiszakécskén a Szent Imre téren. A repülőről leadott lövések következtében tizenheten vesztették életüket.

 

Ne feledjék, ahol a hősöket becsülik, és méltó módon emlékeznek rájuk, ott mindig születnek újak, mondta emlékező beszédében Hajagos Csaba történész. Bátran és ma már minden következmény nélkül kijelenthetjük, hogy az 1956 októberében országszerte megtörtént események sora az összmagyarság csúcsteljesítménye volt, legyünk büszkék mindazokra, akik ezt kivívták a mai generációk számára, és emlékezzünk azokra, akik a harcban vérükkel áldoztak a felnövekvő generációk szabadságáért. Nekünk, az utókor történeti szemléletéért felelős kutatóknak, szakembereknek pedig kötelességünk, hogy a hatvan év homályába merült szilárd tények újabb és újabb adalékainak megismertetésével éltessük az ahhoz hasonló örökmécsesek lángjait, mint amilyet Lovas Laci bácsi gyújtott itt Tiszakécskén, fogalmazott Hajagos Csaba.

Az ünnepség alkalmából a Református Iskola és Gimnázium diákjai adtak műsort. Az 1956-os eseményekről alkalmi kiállítás nyílt a Szent Imre téren. A kécskei eseményekről Pauk Sándor készített térképet, amin feltüntette azt, hogy az áldozatok hol estek el. A megemlékezésen Kovács Ernő megyei kormánymegbízott oklevelet, Tóth János polgármester pedig a Sortűz Tiszakécskén című könyv legújabb kiadásából díszpéldányt adott át Bagó Imrének,1956-ban tanúsított hősies magatartásáért. Ezt követően Tóth János Szobonya Zoltán-díjat adott át néhai Lovas László családjának, az ’56-os forradalom 60. évfordulója alkalmából az események emlékének méltó megőrzésért.

A sortűz áldozatai előtt tisztelegve, a pártok, intézmények, civilszervezetek, magánszemélyek koszorúkat, virágokat és mécseseket helyeztek el az emlékműnél.