1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Tök jó dolgok voltak a könyvtárban

A tiszakécskei városi könyvtár Tök jó dolgok a könyvtárban címmel rendezte meg, hagyományos programját. Három kategóriában: töklámpás készítés, jelmezverseny és tökből készült ételek, hirdettek versenyt.

 

Ilyenkor november végén szokás, hogy sokan töklámpásokat készítenek. Akadnak olyanok, akik kiteszik a házuk elé, vagy a kerítésre, este pedig meggyújtják a benne lévő mécsest. Tiszakécskén ezúttal más intézmények is átvette ezt a programot, amit a könyvtár kezdett el sok évvel ezelőtt. Ilyenkor mindenki fantáziájára van bízva, hogy mit farag ki a tökből. A kreativitás sokat számít, ennek megfelelően változatos faragások készültek. A Móriczos diákok a művelődési központ elé tették ki a faragott tököket.

A könyvtárban a bejárati ajtóval szemben egy boszorkány is várta az érkezőket. A Tűbarátnők saját maguk által gyártott tököket készítettek ruhából. Igazán ötletes dolgokat valósítottak meg. Az emeleti részen pedig kis kalapok készültek, amit nem csak az intézmény dolgozói viselhettek, hanem bárki. Hagyomány az is, hogy tökből készült ételeket is bemutatnak, amelyet meg lehet, sőt meg is kell kóstolni, mert így tudnak róla véleményt mondani. Nem csak esztétikailag, de íz világában is különbözőek voltak az ételek, amit jóízűen fogyasztottak el a programban részt vevők. Az értékelések után, valamennyi versenyző Kristóf Márta által készített mézesbábot vehetett át.

Töklámpás kategóriában első lett Vincze Orsolya Éva, második Kiss Viktória, harmadik pedig Gelányi Csanád és Szívós Árpád Bence. Tökételek kategóriában: első Kristóf Márta (tökkenyér), második Dékány Imréné (tökös fasírt), harmadik Kiss Viktória (tökös golyó) és Varga Andrásné (sült tök). Jelmezek kategóriában: első Kiss Viktória (boszorkány), második Nagy Fruzsina (zombi), harmadik Balázs Renáta (halloween). Az „Adj nevet a boszorkánynak” című játék nyertese Szívós Árpád Bence lett. A boszorkány neve pedig HURKAUJJÚ MARI lett.