1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Lakitelek nyerte a rangadót

A 12. fordulóval folytatódott a megyei I. és II. osztályú labdarúgó bajnokság. A körzetünkhöz tartozó csapatok közül kettő győzött, kettő vereséget szenvedett.

 

A megyei I. osztályú Tiszakécske Akasztóra utazott. A listavezető megküzdött a három pontért. Az első félidőben nem sikerült gólt szereznie, de a második játékrészben már háromszor rezgett a hazaiak hálója. Ebből kettőt Juhász László jegyzett, egyet pedig Káli Tibor. Minden valószínűség szerint közrejátszott a nehéz győzelemben az is, hogy szerdán, Magyar Kupa mérkőzést játszott a Tiszakécske a Zalaegerszeggel. Ettől függetlenül továbbra is vezetik a tabellát. Akasztó-Duna Aszfalt Tiszakécske VSE 0-3 (0-0)

A megyei II. osztály Északi csoportjában rangadót játszott Lakitelek Tiszaalpárral. A vendégek az őszi szezonban nem tündökölnek annyira, hiszen eddig csak hat pontot gyűjtöttek. Ennek ellenére mind a két csapat fogadkozott, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy begyűjtse a három pontot. A találkozó elején még egyenlő párharc folyt a pályán, de aztán a 22. percben Győri Sándor megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Két perccel később újabb találatot ért el. Az első félidőben még Erős Gergő volt eredményes. A második játékrész elején László Zsoltnak sikerült szépíteni, de ez csak felrázta a lakitelekieket. Főleg Erős Gergőt, aki két alkalommal is hatalmas gólt lőtt távolról. Szinte mind a két labda ugyan oda ment, a jobb felső sarokba. Szépségdíjas találat volt mind a kettő. A találkozó lefújása előtt a tiszaalpáriaknak sikerült szöglet rúgás után Fábián Zsolt révén bevenni a lakiteleki kaput, ami után a játékvezető lefújta a mérkőzést. Lakitelek-Tiszaalpár 5-2 (3-0)

A nyárlőrinciek Kerekegyházán próbáltak pontot, pontokat szerezni, de nem sikerült. Az első találatot a hazaiak szerezték, de nem sokkal később ugyan csak ők találtak a kapuba, de a sajátjukba. A második félidőben Tamásy is gólt szerzett, de ő is a saját kapujába rúgta a labdát. A találkozó végén újabb hazai gól született, amivel el is dőlt a mérkőzés sorsa. Sunplast Kerekegyháza-Nyárlőrinc 1-3 (1-1).