3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.10.23. kedd, Köztárs. napja, Gyöngyi
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

A véradókat köszöntötték

A hagyományokhoz híven ebben az évben is véradóestet tartottak Nyárlőrincen, ahol köszöntötték azokat, akik önként nyújtják oda karjukat, hogy másokon segítsenek.

 

A program keretében először Rimócziné Forgó Ildikó mondott verset, majd Nyúl Jánosné nyugalmazott védőnő köszöntötte a véradókat. Marika néni egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy megszervezze az estet, de ott volt, és szólt a jelenlévőkhöz. Évtizedeken keresztül ő szervezte a véradó esteket, színdarabokat rendezett a véradók tiszteletére, köszöntésére. A Pántlika néptánc csoportban első, második és harmadik osztályos gyerekek léptek színpadra Romhányi Olga vezetésével. Őket a nyárlőrinci és lakiteleki népdalkör követte. Ezt követően adták át a kerek számú véradóknak az elismerést. Színdarab nélkül nincs véradó est. Németh Mihályné és Kovács Sándor egy humoros jelenetet adott elő. Ősz Barnabás József, aki korábban játszott több darabban is, köszönetet mondott azoknak, akik segítették abban, hogy eljátszhatta a szerepeket. A műsor után vacsorára hívták meg a jelenlévőket, majd kisorsolták a tombolákat.