3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.02.21. szerda, Eleonóra
  2. |
  3. 1 °C
  4. |

Felállították a falu fenyőfáját

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is hatalmas fenyőfát állítottak fel Lakiteleken, a művelődési ház aulájában.

 
 

Csak úgy, mint 2015-ben, most is felajánlásból került nagy fenyőfa a művelődési házba. Ezúttal Faragó Zoltán volt a felajánló. Az ezüstfenyőt a Laki-Gazda Kft. munkatársai vágták ki szerdán, és csütörtökön délelőtt állították fel. Tóth Ferenc ügyvezető irányításával összesen nyolcan dolgoztak azon, hogy a több mint hat méter hosszú fenyőfa a helyére kerüljön és stabilan álljon. A biztonság kedvéért, ki is kötötték, ne hogy elmozduljon.

 
 

Bár néhány dísz, főleg az égők, már hamarabb felkerülnek rá, de a munka dandárját advent harmadik vasárnapján délután kettő órától végzik. Ekkor kerül majd fel a sok dísz. Este öt órára a harmadik gyertya meggyújtására már ünnepi díszben várja majd a programra érkezőket.