1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Embert mentettek a jeges vízből

Tűzoltók, rendőrök, polgárőrök, mentősök, és a Petőfi Mentőcsoport tagjai vettek részt a jégről való mentésben, amit a tiszaugi Holt-Tiszán tartottak. Ezúttal nem bábut, hanem embert kellett kihúzni a jeges vízből.

 

A gyakorlatot Laczkó Zoltán tűzoltó őrnagy, a Petőfi Mentőcsoport parancsnoka szervezte és ő volt az, aki búvárruhába öltözve bement a lékbe. Előtte azonban ő és Farkasné Fazekas Mária tűzoltó mérnök alezredes polgári védelmi főfelügyelő „eligazítást” tartott. Megbeszélték a feladat menetét, azt, hogy kik és milyen módon fognak segíteni a „bajbajutotton”. Laczkó Zoltán elmondta, hogy szabadvizek jegén ott lehet tartózkodni, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá. Megtudhatták azt is a jelenlévők, hogy a hízásban lévő jég beszakadással törik, míg az olvadás alatt lévő jég, táblásan. Ez utóbbi a veszélyesebb. A négy centiméter vastagságú jég elbír egy embert, a nyolc centiméteres embercsoportot, a tizenkét centisnél biztonságosan lehet sportolni (korcsolyázni, fakutyázni, jégvitorlázni). A tizenhat centiméteres pedig elbír egy személygépkocsit, bár azzal nem szabad jégre menni. Csak abban az esetben lehet hozzákezdeni a mentéshez, ha a mentő saját életét nem kockáztatja.

A tűzoltók létrás megoldást alkalmaztak Laczkó Zoltán kimentésére, míg a Petőfi Mentőcsoport tagjai bordot. Ez utóbbi jobbnak bizonyult, mert rövidebb, szélesebb volt, jobban csúszott a jégen, és jobban rá lehetett húzni, a vízből kihúzott személyt. A gyakorlat értékelésén Farkasné Fazekas Mária elmondta, hogy tanulságos volt, és reményét fejezte ki, ha az életben hasznosítani kell, akkor is eredményesen tudják majd elvégezni. Azoknak, akik a mentést végezték ezúttal nem egy bábut, hanem egy embert kellett kiemelni a vízből, ami nem volt egyszerű feladat. Az alezredes megfelelőnek értékelte a gyakorlatot.