1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Jótékonysági bál az iskola javára

A hagyományoknak megfelelően a tornacsarnokában tartották az általános iskola bálját. Szülők, nagyszülők, de gyermektelen párok is jól szórakoztak.

 

A nyárlőrinci iskola dolgozói és szülői szervezet tagjai minden évben megrendezik jótékonysági báljukat. A megjelenteket Domokos Erika tagintézmény vezető köszöntötte. Elmondta, hogy a bál az egyetlen bevételi forrása a szülői szervezetnek, melyből igyekeznek hasznos és szórakoztató programokat szervezni a gyermekek számára. Az összefogás a rendezvény szervezése, az előkészítő munkás során is megmutatkozott. A bál célja kettős: egyrészt az, hogy mindenki jól szórakozzon, másrészt az, hogy a bevételből a szülői munkaközösség segíteni tudja az iskolai programok megvalósulását.

A programban először az alsó tagozatos néptáncosok mutatkoztak be, akiket Romhányi Olga óvodapedagógus készített fel. Őket a nagyobbak tánca követte, a harmadik, illetve a 7-8. osztályosok, akiknek Szekeres Ágnes tanította be a koreográfiát. Az est hangulatáról a Robesz együttes gondoskodott. A marhapörkölt vacsorát Baksa László főzte, a sültes tálat pedig a tiszaalpári Tiszatáj vendéglő készítette. Éjfél után értékes nyereményeket sorsoltak ki a tombolán.