1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Boszorkányok léptek először a színpadra

A három tiszaalpári nyugdíjas klub közül először az Árpád Fejedelem tartotta meg farsangi mulatságát, ezúttal is a művelődési ház nagytermében.

 

A rendezvényre meghívták a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület tagjait is, akik már az elmúlt évben is részt vettek a klub által szervezett farsangon. Először a vendégek köszöntötték a házigazdákat és virágot adtak át Kiss Jánosné elnöknek. Ezt követően kezdődött a jelmezes bemutatkozás. Kiderült, hogy Tiszaalpáron boszorkányok is vannak. Ők léptek először a színpadra, majd különböző humoros jelenetek következtek. Természetesen volt zenés táncos produkció is, amiből a vendégek is kivették a részüket. Valamennyi fellépő nagy sikert aratott, amit a nevetésekből és a jól megérdemelt tapsokból lehetett lemérni. A színpadi bemutatkozások után finom vacsorát fogyasztottak el, majd azt követően már nem a színpadon, hanem a parketten táncoltak a nyugdíjasok.