3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.10.16. kedd, Gál
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Új időszámítás a megyei turizmus életében

Bács-Kiskun az egyetlen megye az országban, mely a településeket összefogva, egységes, önálló arculattal, közös standdal lépett a nagyközönség elé az Utazás Kiállításon.

 

Bács-Kiskun megye nyolc társkiállítóval közösen (Kecskemét, Baja, Kiskőrös, Tiszakécske, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kalocsai Érsekség, Bócsa) 72 négyzetméteren jelent meg az országos, nagyszabású rendezvényen, ahol az egyes települések az adott térséget is képviselik. Mindez jól fémjelzi azt a komoly, megyei szintű összefogást, mely az önkormányzat turizmus terén tett erőfeszítéseit is jellemzi. Az egyik alapvető cél ugyanis, hogy az eddigi pontszerű fejlesztések helyett a jövőben térségi szemlélet irányítsa az idegenforgalom fellendítését.

Komoly célt tűztünk ki magunk elé: szeretnénk, ha a Duna-Tisza köze kiemelt turisztikai térséggé válhatna, s mindent meg is fogunk tenni ennek elérése érdekében – mondta el Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a tegnap megtartott sajtótájékoztatóján. Ezzel a szándékkal hozta létre az önkormányzat 2015-ben a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft-t, hogy a megye turisztikai versenyképességének és vonzerejének növelése érdekében intézményi keretek között, tapasztalattal rendelkező, elhivatott szakemberek dolgozhassanak. A fejlesztések második komoly lépését a megye Turizmusfejlesztési Tervének elkészítése jelentette, mely az országban ugyancsak egyedülálló. A dokumentum képet ad a megye jelenlegi turisztikai helyzetéről, a turizmusfejlesztési célokról, valamint körvonalazza a jövőképet, a lehetséges fejlesztési irányokat és a szükséges cselekvési tervet. Az ebben meghatározott vonzerőkre építve született meg az ÉRTÉK, ÉLMÉNY, EGÉSZSÉG Kincsek nyomában, Bács-Kiskunban című 60 oldalas, igényes turisztikai kiadvány, mely az Utazás Kiállításon került bemutatása.

Bács-Kiskun megye páratlan szépségű alföldi táj, nemzeti parkok, szemet gyönyörködtető, természeti csodák, épített és kulturális örökségek, zarándokutak, lovastúra- és kerékpár útvonalak, gyógyvizek, minden igényt kielégítő szolgáltatásokat nyújtó gyógyhelyek, féltett hagyományok, feledhetetlen, örökemlékű ízek-zamatok, bor és pálinka csodák, és nem utolsósorban melegszívű, vendégszerető emberek várják azokat, akik a megyénket választják úti célként. Az Utazás Kiállításon ebbe a világba engednek betekintést, remélve azt, hogy a legtöbb látogatót mielőbb vendégként is üdvözölhetjük megyénkben, Bács-Kiskunban.

Március 5-éig, vasárnapig gazdag tartalommal, kiskunhalasi csipkevarrással, a Tázlári Kézimunka Kör tagjaival, sólyomreptetéssel és –simogatással, bócsai és bugaci betyárokkal, kecskedudaszóval, helyi termékek, borok kóstolójával várnak mindenkit az A” pavilon A/313/A számú standján!