1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Huszárok jártak az óvodában

Nem először hívták meg a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjait a lakiteleki Szivárvány Óvodába. Vajda Rudolf parancsnok ezúttal egy huszárt és egy „ellenséget” is hozott magával.

 

Vajda Rudolf évek óta visszajár ilyenkor március 15-e előtt a Szivárvány Óvodába. Ezúttal sem egyedül érkezett, hanem harmad magával. Egy magyar huszár és egy „ellenség”, egy fogoly, vagyis egy császári katona érkezett vele. A parancsnok elmagyarázta a gyerekeknek, hogy miért van sok gomb és sújtás a huszárokon, míg a császári katonán mellvéd. A huszár öltözetén azért volt sok gomb, hogy megvédje az ellenség kardjának sújtó mozdulatától. Ezt a célt szolgálta a több mint ötven méter hosszt is elérő ezüst szálú zsinórozás is, amit nem véletlenül neveztek sujtásnak. A császári katonákon pedig azért volt csak mellvéd, hogy ha szemből támadták, akkor megvédje a kardtól. Ha hátat fordított, akkor gyávának minősült, ezért nem viselhettek a hátukon semmilyen védő pajzsot. A bemutatták az 1848-as pisztolyokat, szablyákat is a gyerekeknek, amit a kezükbe is vehettek. A magyar huszár és a császári katona, a szablyával való vívást is bemutatta. A „harc” élesben történt, amit az is bizonyított, hogy a császári katona kezén vérfolt jelent meg. Vajda Rudolf elmondta, hogy a harcban az ellenfelek tisztelték egymást. Nem haragudtak egymásra, parancsot teljesítettek, mikor harcba indultak. Megmutatta azt is, hogyan fújták a kürtöt, mikor támadtak, és hogyan, mikor vissza kellett vonulni. Lovakat is hoztak magukkal, de ezúttal a lovas bemutató – a gyerekek nagy bánatára – az eső miatt elmaradt. Ígéretet kaptak azonban arra, hogy legközelebb húsvétkor ismét jönnek, és akkor majd láthatják a huszárokat lovon is. A huszárok előtt a Mazsola csoport tagjai mutatták be műsorukat.