1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Könnyedén nyert a Tiszakécske a Harta ellen

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 21. fordulójában a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE a Harta csapatát fogadta. A hazaiak a tabella élén állnak a vendégek pedig az utolsó helyen. Ez látszott is a két csapat teljesítményén.

 

Az első gól a 10. percben esett Kalmár Ferenc révén, majd húsz perc gól nélküli időszak következett. Ezt követően viszont kilenc perc alatt négy gólt rúgtak a kécskeiek, sorrendben Juhász László, Csáki Róbert, Szabó Dávid és Füle Ákos révén. A szünetre 5–0-as haza vezetéssel vonultak az öltözőbe a játékosok.

A második játékrészben kissé alábbhagyott a hazai lendület, Nyilas Elek edző lehetőséget biztosított a cseréknek is. Húsz percet kellett várni az újabb kécskei találatra, ami a csereként beállt Vladul Stefan nevéhez fűződik. Egy újabb cserejátékos, Káli Tibor rúgta a hazaiak hetedik gólját. Már a hosszabbításban járt a mérkőzés, amikor Valdul Stefan ismét gólt szerzett. A hartaiak sokat köszönhetnek Hauschen Erik kapusnak, aki remekül védett.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik még, hogy Lázár Zsolt saját játékostársával ütközött a saját tizenhatosukon belül, ami utána le kellett vinni a pályáról. Egy kiállítás is történt a találkozón, Szatkó Zsoltnak kellett idő előtt elhagynia a pályát szabálytalansága miatt, a 85. percben.

Duna Aszfalt VSE Tiszakécske-Harta 8–0 (5–0)

Tiszakécske, 300 néző. Vezette: Holczimmer T. (Horváth Z., Farkas A.)

Tiszakécske: Ladányi – Oláh, Csáki, Juhász (Káli), Kalmár (Valdul), Polyák, Bartucz, Szabó D. (Nagy), Székely (István), Kocsis, Füle (Csurka). Edző: Nyilas Elek

Harta: Hauschen – Kovács Z., Csehi (Sztakó), Mióczi, Varga, Szabadi, Lázár (Szabó V.), Grecu, Megyesi, Vincze, Bálint. Edző: Sümegi József

Gól: Vadul 2, Kalmár, Juhász, Csáki, Szabó D., Füle, Káli. Kiállítva: Sztakó.