1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Húsvétra készítették a tojásokat, díszeket

Melyik gyermek ne várná a húsvétot? Itt a tavasz, kizöldültek a fák, nyílnak a virágok. A nyuszi pedig már festi a tojásokat, amelyeket elrejt a kertben, hogy ifjak és kevésbé ifjak vidám arccal, nagyokat kacagva együtt kereshessék meg azokat.

 

A nyárlőrinci gyerekek már hosszú évek óta megszokták, hogy kézműves foglalkozáson hangolódhatnak az ünnepre. A Buzás János Általános Iskola és a Művelődési Ház – IKSZT közös rendezésében együtt készíthették el az érdeklődők húsvéti díszeiket, ajándékaikat.

Az iskola épületébe belépve mindenkit hangos gyerekzsivaj fogadott. Az első útba eső teremben a papír volt az uralkodó. Itt készültek a húsvéti képeslapok, amelyekkel szeretteiknek kedveskedhetek. Nincs még itt ugyan az anyák napja, de megható volt hallani, hogy a legtöbb képeslap bizony az édesanyáknak készült. Ugyanitt papírgurigából és színes papírból vidám nyuszikat ragasztottak. Az ügyesebbek kis tojástartókat is remekeltek, amelyekbe a hímes tojásokat lehet elhelyezni. A következő terem a színeké volt. Itt lehetett megfesteni az üvegmatricákat. A vállalkozó kedvűek nyuszik, kacsák, húsvéti tojások tömkelegéből válogathattak, hogy aztán saját elképzelésük, ízlésük szerint színezhessék őket. Ugyanebben a teremben készültek a vidám cserépcsibék. Ki sárgára, ki kékre, ki rózsaszínre festette a pici cserepeket, hogy aztán apró golyók, dekorgumi és igazi madártoll segítségével bájos baromfiudvart varázsoljanak az asztalra.

A további két terembe hajszárítók hangos zúgása csalogatott. Vajon mi történhetett bennük? Az egyikben természetesen a tojásfestés. Aki ragaszkodott a hagyományokhoz, díszíthetett méhviaszos írókával, de lehetőség volt szalagokkal és különböző dekorációs kellékekkel is elkészíteni a hímes tojásokat. A másik terem már a modern kézműves technikának adott helyet: dekopázs ajtódíszek készültek. Az alapok fapálcikákból lettek összeállítva, ezekre lehetett húsvéti és virágos szalvétákat válogatni. Persze az ajtódíszekről nem hiányozhattak a színes szalagok, amiket vígan lengedezhet a friss tavaszi szél.

Köszönet a polgármesteri hivatalnak és a szülői munkaközösségnek, hogy hozzájárultak a húsvéti kézműves délelőtt megszervezéséhez! Valamint köszönet illeti mindazokat, akik munkájának köszönhetően az iskola tanulói jó hangulatban, vidám húsvétvárás keretében indulhattak neki a tavaszi szünetnek!