1. 2024.04.17. szerda, Rudolf
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Tiszakécske nyerte a megyei rangadót

Akár csak ősszel, ezúttal is 1–0 arányban nyert a Tiszakécske a Kecskemét ellen, a megyei I. osztály rangadóján. A gólt most is Juhász László szerezte. Ezzel a győzelemmel már hat pont az előnye a Tisza-parti kisváros csapatának a Kecskeméti LC-vel szemben.

 

Már az első percben gólt szerezhettek volna a hazaiak, de Székely a jobb alsó kapufát találta el. Ezt követően a kecskemétiek feljöttek és többet birtokolták a labdát, bár kapura nem voltak veszélyesek. Ugyan ez elmondható a hazaiakról is. Egyik fél sem tudott ziccert kialakítani.

A második félidőben változott a helyzet, élesebb lett a küzdelem, amit az is jelzett, hogy a játékvezető öt alkalommal mutatta fel a sárga-lapot. Ebben a játékrészben a tiszakécskeiek egészen más felfogásban játszottak. Most már ők birtokolták többet a labdát, és helyzeteket is kialakítottak. A félidő felénél fáradni látszottak a kecskemétiek. Ennek következtében a hazaiaknak három nagy ziccerük is volt, de nem tudták bevenni Mészáros hálóját. A döntetlen is a tiszakécskeieknek kedvezett, de nem elégedtek meg ezzel. Juhász László lövése a 85. percben utat talált a kecskeméti kapuba. Nagy volt a hazai öröm, kicsi rakás nagyot kívánt mutattak be. Bár a játékvezető három perc hosszabbítást mutatott, ezt még megtoldotta kettővel, de több gól már nem született.

A pályán végig hatalmas küzdelem folyt. Mind a két csapaton látszott, hogy ennek a találkozónak nagy a tétje. A tiszakécskeiek jobban bírták erővel és otthon tudták tartani a három pontot. Ez viszont azt jelentette, hogy most már hat pont előnyük van a kecskemétiekkel szemben. Igaz, még öt forduló hátra van, de ezzel a győzelemmel közelebb jutottak a bajnokság megnyeréséhez.

Dunaszfalt Tiszakécske VSE–Kecskeméti LC 1–0 (0–0)

Tiszakécske, 2800 néző. Vezette: Molnár (Horváth, Bertalan)

Tiszakécske: Belecan – Benkó, Oláh, Csáki, Juhász (Nagy), Polyák, Vladul (Puskás), Szabó L. (Bartucz), Székely (István), Markó (Csurka), Kocsis. Edző: Nyilas Elek

Kecskemét: Mészáros – Koncz, Farkas, Selyem, Balog (Kitl), Petric, Salami, Urbán, Hajnal, Némedi, Ponczók.

Gól: Juhász (85.)