1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Kevés hal akadt a versenyzők horgára

Hagyományosan ilyenkor tavasszal rendezik meg az első Kalócz-Ker Kupa horgászversenyt Lakiteleken, a Kalócz-tónál, amelyre ezúttal ötvennyolcan jelentkeztek.

 

A szakemberek azt jósolták, hogy a hideg miatt, nem fognak túl sok halat a verseny résztvevői. Ez be is igazolódott, mert voltak olyanok, akik csak a botjukat fogták, hal nem akadt a horgukra, pedig ebben az évben már három alkalommal telepítettek halat a tóba. Persze olyanok is voltak, akik emelhettek ki halakat a vízből, de ők voltak kevesebben. A sikertelenség azonban senkinek sem szegte kedvét, a versenyzők beszélgettek, ugratták egymást.

A verseny négy órán át tartott. A legnagyobb halat, 4,16 kg-os pontyot, a tiszaalpári Cseh István fogta. A gyermek kategóriában a mindössze hét éves lakiteleki ifj. László Ferenc szerezte meg az első helyet, felnőtteket megszégyenítő teljesítménnyel (3,44 kg). Második lett a tiszakécskei Varga Lili (0,76 kg), harmadik pedig a tiszaalpári Madla Rita (0,40). A felnőtteknél a tiszaalpári Bodor Csaba végzett az élen (6,58 kg). Őt követte a lakiteleki Mazzeó Paskál (6,12 kg), majd pedig a tiszaalpári Cseh István (4,84 kg). Az eredményhirdetés után a versenyzők választhattak, pacal, szürkemarha, vagy mangalica pörkölt ebédből.