1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Ötven évvel ezelőtt fejezték be az általános iskolát

1967 júniusában a lakiteleki általános iskola 8/b osztályában huszonheten fejezték be tanulmányaikat. Ötven év után most újra találkoztak azok, akik el tudtak menni a jubileumi találkozóra. Készítettek egy olyan tablót is ami 1967-ben készült és egy olyat amin a most még élők arcképe van. Ezt mindenki megkapta, azok is, akik nem tudtak jelen lenni.

 

Ötven évvel ezelőtt még huszonheten voltak, és valamennyi tanáruk élt. A fél évszázad azonban sok idő. Sajnálatos módon az akkori tanárok közül már senki sincs az élők sorában, és a volt diákok közül is kilencen már nem érhették meg ezt a kort. Akik még életben maradtak, azok közül tizennégyen vettek részt a találkozón. Néhányan külföldön élnek, azért nem tudtak jelen lenni. A beszélgetés során mindenki elmondta azt, hogy mi történt vele az elmúlt fél évszázadban. Ezt követően megebédeltek, majd kimentek a temetőbe, ahol először a volt osztályfőnök, Szentirmay Barna sírjára helyeztek el virágot, majd pedig azoknak a volt diáktársaknak a sírjára, akik a lakiteleki temetőben nyugszanak. Sajnálatos módon többeknek hamarabb el kellett menniük, így ők nem tudtak részt venni a temetői megemlékezésen és utána Kovács Margit Teréz (Gangl Jánosné) tanyáján lévő összejövetelen. A jelenlévő megbeszélték, hogy ezek után sűrűbben fognak majd találkozni.