3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.07.17. kedd, Endre, Elek
  2. |
  3. 25 °C
  4. |

Tiszakécskei sikerek a lovas napon

Huszonhetedik alkalommal rendezték meg az elmúlt hétvégén a tiszakécskei lovas napot. A hagyományokhoz híven a polgármesterek és alpolgármesterek is bakra ültek.

 

Délelőtt először a póni, majd pedig a nagy kettes fogatok akadályhajtására került sor, amit délután is megismételtek. A két verseny eredménye alapján született meg a végső sorrend. Póni fogatoknál Szabó Kitti végzett az élen, megelőzve Szabó Szilviát. Mind a ketten tiszakécskeiek. C kategóriában a képzeletbeli dobogó mind három fokára is helyi versenyző léphetett fel a következő sorrendben: Józsa László Dávid, Tóth-Molnár Máté, Szabó Zoltán. A D kategóriában Bodor Ádám (Csongrád-Bokros) végzett az élen. Második lett Törőcsik Máté (Tiszakécske), harmadik pedig Bodor Ágnes (Tiszakécske).

Nagy várakozás előzte meg a polgármesterek, alpolgármesterek hajtását. Elsőként Kovács Ernő megyei kormánymegbízott hajtott a pályára és hibátlan hajtást mutatott be. Palya István Jászkarajenő polgármestere késve érkezett, de így is meg tudta szerezni a második helyet, egy verőhibával. Harmadik lett Szentirmay Tamás Lakitelek alpolgármestere három hibával. A további sorrend Tóth János Tiszakécske polgármestere, aki a legrövidebb idő alatt ment végig a pályán, de négy hibát vétett, csak úgy, mint Bimbó Ferenc Szentkirály önkormányzati képviselője és Tormási Zoltán Nyárlőrinc alpolgármestere. Közöttük a sorrendet a pályán eltöltött idő döntötte el.

Egész nap folyamán különböző érdekes programok zajlottak, amelyek közül is a helyi fogatosok karusszelje volt a leglátványosabb.