1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Homokból készítettek várat, sellőt, teknőst

Tizenhetedik alkalommal hirdette meg a tiszakécskei városi könyvtár a homokvár-építő és homokszobrász versenyét a tiszai szabadstrandon. A hagyományokhoz híven ezúttal is nem csak helybéliek, de más településen élők is jelentkeztek, hogy megmérettessék magukat.

 

Családok, beleértve a legkisebb gyereket is, baráti közösségek neveztek ezúttal is arra, hogy a legszebb várat építsék fel a Tisza folyó melletti szabadstrandon. Kellékekről, eszközökről mindenkinek magának kellett gondoskodnia. A csapatoknak egy óra állt rendelkezésükre, hogy elkészítsék remekműveiket. Akadtak olyan, akik előre eltervezték, hogy milyen várat fognak építeni, és ennek megfelelően készültek, míg mások a spontán ötletüket valósították meg. A vár, még ha homokból is készült mindenkinek mást jelentett. Ennek megfelelően volt olyan csapat, aki zászlót is kitűzött a bástyára. Mások kreatívságukat is bevetették és készítettek sellőt, vagy éppen teknősbékát. A tiszai homok alkalmas arra, hogy csepegtetős vár készüljön belőle. Ezt a módszert többen is alkalmazták. A változatos készítmények nehéz helyzetbe hozták a zsűrit. Ezért két első, második és harmadik helyezés mellett döntöttek.

Az ítészek szerint az első helyet az inárcsi Csepi csapat és a kecskeméti Szuper hősök érdemelte ki. Második helyen végzett a tiszakécskei Tigris és a szintén helybéli Cápa csapat. A harmadik helyet a kiskunfélegyházi Szabó család és a nagykőrösi Mizújs csapat szerezte meg. Különdíjban részesült a Csobánka elnevezésű csapat melyet tiszakécskei és budapesti tagok alkottak. Ők egy teknősbékát készítettek homokból. A szervezők jóvoltából minden csapat kapott valamilyen ajándékot.