1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Tápióságról érkezett a királynő

Az ítészek szavazatai alapján Tőserdő Szépe ebben az évben a huszonegy éves tápiósági Pogány Rubina lett.

 

Első udvarhölgye a tizennyolc éves nagykőrösi Kiséri-Nagy Renáta lett, a második udvarhölgye pedig a szintén tizennyolc éves kecskeméti Kovács Zsófia Vanessza.

Nagyon sok szépségversenyen indultam már, sőt két évvel ezelőtt itt a Tőserdő Szépén az első udvarhölgynek választottak, nyilatkozta a boldog győztes, Pogány Rubina. Az volt a tervem, hogy eljövök erre a versenyre, örülök, hogy sikerült nyernem. Aki szépségversenyen indul, annak éreznie kell a színpadot. Magabiztosnak kell lenni, és fontos a kisugárzás is. Lelkileg is fel kell készülni és természetesen a koncentráció sem mellékes. Az úgy nem megy, hogy felveszek egy ruhát magamra és kisétálok a színpadra. A ruhát viselni kell. Diétáznom nem kellett, mert 174 centiméter vagyok és 59 kiló. Rubina jelenleg tanul, a Corvinus egyetemre jelentkezett. Azt még elmondta, a barátja támogatta és támogatja, hogy szépségversenyeken induljon.