1. 2024.04.17. szerda, Rudolf
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Sárkányok is ültek a sárkányhajóban

Augusztus 20-a alkalmából negyedszer rendeztek sárkányhajó versenyt Tiszaalpáron, ahol tizenkét csapat mérettette meg magát.

 

Több százan voltak kíváncsiak arra, hogy ebben az évben kinyeri a sárkányhajó versenyt. Az eddigi legnagyobb létszámot most regisztrálták, mert tizenkét csapat versenyzői gondolták úgy, hogy hajóba szállnak is kipróbálják erejüket, tudásukat. A csapat tagok között voltak gyerekek, férfiak és nők is. Ez utóbbiakkal kapcsolatban egy szurkoló meg is jegyezte, hogy sárkányok is ülnek a sárkányhajóban. Mintegy kétszáz métert kellett megtenni a versenyzőknek. Egyszerre két csapat indult puskalövésre, és minden csapatnak mérték az idejét.

A leggyorsabbnak ezúttal a Dragon team bizonyult. Második helyen végeztek a Kézilabdások, harmadikon pedig az Árpád népe. Negyedik helyen futott be a Vegyes felvágott, ötödiken az Alkalmi válogatott, hatodokon pedig a Partizánok. Valamennyi csapat kapott oklevelet, az első három csapat pedig serleget is átvehetett.