1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Lábnyomavató az óvodában

A lakiteleki Szivárvány Óvodában szokás, hogy a nyugdíjba menő óvónők lábnyomait megörökítik.

 

Vankóné Török Katalin óvó néni – igaz már az elmúlt év végén – nyugdíjba vonult, de csak most nem régen örökítettük meg a lábnyomát, az emlékfa alatt, hogy még nagyon sokáig emlékezhessünk rá – mondta Sütő Lászlóné intézményvezető. Körbeálltunk, énekeltünk, játszottunk és megölelgettük. Természetesen a gyerekek szívesen segítettek megkeresni Kati néni lábnyomát és közben kipróbálták Szabóné Torbán Mária, Magyar Lászlóné, Ujváry Kálmánné, Szentirmay Tamásné, és Bohács Jenőné óvodánkban dolgozó volt óvó nénik lábnyomait is. Ezzel a hagyományunkkal azt szeretnénk elérni, hogy soha senki ne feledje el, kik azok az óvónők, akik a lakiteleki gyerekek fejlődéséért, a lakiteleki óvoda sikeres működéséért olyan sokat tettek. Az ő eredményeikre építve dolgozunk ma is, munkájuk sok mindenben példa előttünk. Örömmel láttuk Kati óvó néni arcán a mosolyt, az örömet, hogy ismét közöttünk lehetett. Már meg van a következő nyugdíjasunk is, akinek az elkövetkezendő év nyarán fogjuk a lábnyomát megörökíteni, tette hozzá Sütő Lászlóné.