1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Döntetlenre végződött a szomszéd települési rangadó

A Lakitelek–Tiszaalpár megyei II. osztályú labdarúgó mérkőzésen egyik csapat sem tudott győzni, osztozkodtak a pontokon.

 

Nagy várakozás előzte meg a két szomszédvár rangadóját. Mind a két csapatnak szüksége lett volna a három pontra, hogy előrébb tudjanak lépni a tabellán. De ez ugye nem lehetséges. Az első játékrészben a vendégek jobban játszottak a hazaiaknál, az első gólt még is, viszonylag hamar, a 9. percben, a lakitelekiek lőtték, Erős Gergő révén. A tiszaalpáriaknak azonban sikerült egyenlíteniük, László Zsolt talált a kapuba, fél óra elteltével.

A második játékrészben, a hazaiak birtokolták többet a labdát, helyzeteik is akadtak, de azok rendre kimaradtak. A hagyományoknak megfelelően harcos, küzdelmes mérkőzést vívott egymással a két csapat, a döntetlen igazságosnak mondható.

Lakitelek–Tiszaalpár 1–1 (1–1)

Lakitelek, 250 néző. Vezette: Bosnyák (Bárth, Váczi)

Lakitelek: Balla – Kovács J. (Győri), Sáfár, Hencz (Hojsza), Farkas, Subicz, Kovács L., Kovács M., Erős, Rózsa, Tamásy (Nagy). Edző: Magyar Attila

Tiszaalpár: Túri – László, Bárdos, Surányi, Dömötör (Biró), Borsi, Fábián Zs., Pásztor, Fehér (Németh), Nagy-Gál (Barcsa), Fábián R. Edző: Dudás György

Gól: Erős 9., ill. László 32. Ifjúsági eredmény: 4–0