1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

A lakitelekik fordítottak a rangadón

Hatalmas meccset játszott egymással a Nyárlőrinc és a Lakitelek a megyei II. osztály Északi csoportjában. A nézők igazi foci derbit láthattak.

 

A lakitelekieknek égető szükségük volt a három pont megszerzésére, ahhoz, hogy ne maradjanak le a középmezőnytől. A találkozó előtt ugyanis a tizenkettedik helyet foglalták el öt forduló után, öt pontot gyűjtve. A nyárlőrinciek sem álltak sokkal jobban, ők a tízedik helyen álltak hét ponttal. Viszonylag hamar, már a 6. percben gólt szereztek a hazaiak Túri István révén, aki kapásból kilőtte a bal felső sarkot. Óriási gól volt 1–0. Nem sokat, mindössze tíz percet kellett várni az egyenlítésre. Ekkor Hencz Viktor lőtt védhetetlenül a kapuba 1–1. Fél óra elteltével ismét vezetést szereztek a vendéglátók. Bali Gábor senkitől sem zavartatva, fejelt a hálóba 2–1.

A szünet után egy egészen más lakiteleki csapat jött ki a pályára. Bár a játékrész elején Balla kapusnak akadt egy-két bravúrja, de ugyan ezt el lehet mondani Magyar Imre hálóőrről is. A 67. percben egy szép lakiteleki támadás után éppen a nyárlőrinci hálóőr szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt, s amit Erős Gergő értékesített 2–2. Ekkor már szinte csak a nyárlőrinciek térfelén folyt a játék. A hazaiak csak ritkán jutottak el a lakiteleki kapuig. A vendégek mindent egy lapra tettek fel, harcoltak, küzdöttek, aminek meg is lett az eredménye. Subicz Norbert egy szép cselsorozat után megszerezte a lakitelekieknek a vezetést 2–3. A hátralévő negyed órában tovább támadtak a vendégek. Már a hosszabbításban járt a mérkőzés, amikor egy újabb szabálytalanságot követtek el a hazaiak a büntető területen belül, de a jogos tizenegyest már nem adta meg a játékvezető, hanem lefújta a mérkőzést.

Ezen a találkozón két jó csapat játszott egymással, igazi rangadót vívtak egymással. A semleges nézők bizonyára jól szórakoztak, de a hazai szurkolók is úgy vélekedtek, hogy igazi presztizs csata folyt a pályán, ezúttal a lakitelekiek győzelmével.

Nyárlőrinc–Lakitelek 2–3 (2–1)

Nyárlőrinc, 200 néző. Vezette: Minda (Beke, Homoki-Szabó)

Nyárlőrinc: Magyar – Bálint, Bera T., Bera A. (Bimbó), Bali, Torbán, Hajagos, Kővári (Kiss), Németh, Mohácsi (Lakatos), Túri (Dobos. Edző: György Csaba

Lakitelek: Balla – Kovács J., Sáfár, Hencz (Szabó N.), Farkas (Győri), Subicz (Tombácz), Kovács L., Kovács M. (Nagy), Erős, Rózsa, Tamásy. Edző: Magyar Attila

Gól: Túri 6., Bali 29., ill. Hencz 16. Erős 67., Subicz 75. Ifi: 1–0