1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Targoncások vetélkedtek egymással

A nyárlőrinci székhelyű Maspex Olympos Üdítőital Gyártó Kft. második alkalommal rendezte meg munkatársai körében a legjobb targoncás címéért zajló vetélkedőt.

 

A győztesnek járó serlegért és pénzjutalomért huszonnégy targoncavezetői jogosítvánnyal rendelkező dolgozó szállt versenybe. Az indulóknak két fordulóban ügyességi feladatokat kellett teljesíteni a lehető legrövidebb idő alatt. Az elődöntő két pályán zajlott más-más feladatokkal. Az első pályán címkézést kellett teljesíteni. Ez abból állt, hogy egy laposvasat a targoncavillával egy menetes pálcára kellett felhúzni. A második pályán csévézést kellett végrehajtani. Ez pedig úgy történt, hogy a papírcsévét a raklapról a villára erősített vaspálcával állványból kiálló vasrudakra kellett helyezni. A két feladat idő eredménye összeadódott és a legjobb tíz versenyző jutott a döntőbe. Mivel azonos idő egyenlőség is volt, ezért tizenketten szerepeltek a döntőben. A legjobb tizenkét targoncásnak a döntőben a targoncavillával két darab léggömböt kellett kidurrantani, majd utána három darab targoncagumit kellett állványsínbe helyezni.

A verseny nyertesei, a Maspex Olympos Kft. legjobb targoncásai: első helyezett lett Horváth Viktor (Nyárlőrinc), második Boda Dávid (Kecskemét), harmadik pedig Reketyei Zsolt (Nyárlőrinc).

A verőfényes napsütésben, mintegy 110 érdeklődő néző részvételével tartott rendezvényen, az izgalmas verseny mellett, a gyermekek számára is gondoskodtak a szervezők a szórakozásról. Játéktargoncák, ugráló vár, trambulin, mesefilm vetítés biztosította a jó hangulatot, továbbá lehetőség volt megtekinteni és kipróbálni Nyárlőrinc új tűzoltóautóját és annak minden felszerelését.A jó hangulatú délelőttöt finom ebéddel zárták a résztvevők, amelyet a kecskeméti Tepsi Gasztro Pub biztosított.

A Maspex Olympos Kft. a tavalyi évben megkezdett hagyományt folytatni kívánja és jövőre is megszervezi ezt az egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó, izgalmas vetélkedést munkatársai számára.