1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Fellobbant az első adventi gyertya lángja

Harmadik alkalommal készítettek adventi koszorút a lakiteleki művelődési ház előtti parkban. Az első gyertyagyújtásra az önkormányzat és a szervezők várták az érdeklődőket. Advent első vasárnapján leesett az első hó, ami még fokozta az ünnepi hangulatot.

 

A művelődési ház előcsarnokában különböző adventi koszorúkat, karácsonyi díszeket lehetett készíteni a kézimunkaszakkör és lelkes anyukák, valamint nagymamák segítségével. Jöttek is a gyerekek, hogy az ott elkészített díszekkel színesebbé tegyék az otthoni ünnepet. A hagyományokhoz híven az önkormányzat ezúttal is különleges zsíros kenyérrel, teával és forralt borral várta a gyertyagyújtásra érkezőket. Először Kiss Anita polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Kókai Géza református tiszteletes mondta el adventi gondolatait. Beszéde után meggyújtotta a hatalmas adventi koszorún lévő első gyertyát. Ezt követően a Bóbita csoportos óvodások mutatták, be mivel készültek az ünnepre. Őket az alsó tagozatosok követték, akiknek betlehemi műsora nagy sikert aratott a jelenlévők körében. A gyertyagyújtás és a program után még lehetett zsíros kenyeret, teát és forralt bort fogyasztani. Sokan pedig még beszélgettek egymással.