3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.09.24. hétfő, Gellért
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Feltöltötték a Szikrai és az Alpári Holt-Tiszát

Az elmúlt időszak legalacsonyabb vízszintjét érte el a Szikrai- és az Alpári Holt-Tisza vize. A Tisza magas vízállása azonban lehetővé tette, hogy feltöltsék.

 

Karácsony előtt kezdték el feltölteni a Tisza folyóból a Szikrai- és az Alpári Holt-Tiszát, alacsony vízszintjük miatt. A hullámtérben alacsonyabb volt a vízszint, mint a folyóban, ezért a feltöltés gravitációval történt zsilipeken keresztül. December 27-én már apadt a folyó vízszintje, így már nem töltötték tovább a holtágakat. A két holtág vízszintje jelentős mértékben megemelkedett a szikrai több mint egy méterrel, az alpári pedig hatvan centiméterrel. Lakiteleknél az úgynevezett Dög-Tiszát is feltöltötték, amiben már nem volt víz. A Szikrai Holtágba másfél zsilipen keresztül folyt be a víz. Azért másfélen, mert az egyiket csak nehezen lehetett felnyitni. A vízügyi szakemberek gyors apadást ígérnek. – Régen volt ilyen alacsony a holtágak vízszintje – mondta Bártol István természetvédelmi őr. A mostani magas tiszai vízállás lehetővé tette azt, hogy feltöltsük mind a két holtágat. Tiszaalpáron a Nagy tóba nem ment víz, az természetes úton töltődik. Ott le van zárva a zsilip, tehát onnan nem tud átmenni a holtágba. Az üzemi vízszint a szikrainál száznyolcvan centiméter, de csak hatvan volt, ami nagyon alacsony. Ezért is kellett a feltöltést megvalósítani. Az Alpári Holt-Tiszánál egy zsilipen keresztül folyt be a víz. Mivel ott nagyobb a vízfelület az lassabban töltődött.

A mostani töltéssel frissült a holtágak vize, de azt is jelenti, hogy ha nem lesz árvíz, amit egyelőre még nem lehet tudni, akkor sem lesz probléma a holtágak vízszintjével. Minden esetre a horgászok éltek a lehetőséggel és kihasználták azt, hogy folyik be a víz és ragadozó halakra pecáztak.