1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

A hajtásokban tizenegy vaddisznó és egy róka esett

Nem mindennapi élményben volt részehttps://idrinks.hu/# két lakiteleki vadásznak. Ózd környékén vehettek részt vaddisznóhajtásban.

 

A vaddisznó egyre jobban elszaporodik nem csak az Alföldön, de az ország más területén is, ezért a vadászok, egyes helyeken, hajtóvadászaton is próbálják létszámukat gyéríteni. Az Ózdi Boga Vadásztársaság az elmúlt héten, szombaton szervezett vaddisznóhajtást, amelyen két lakiteleki vadász, Nádudvari Lajos és Palotai László is részt vett.

Az esemény fegyvervizsgálattal kezdődött, amelyet egy rendőr hajtott végre. Majd mindenki kihúzta azt a sorszámot, amit ezúttal egy két centiliteres Jägermeister üveg címkéjére írtak rá. A hajtásokban azokon a helyeken kellett a vadásznak lenni, amelyik sorszámot kihúzta. Természetesen az italt mindenki megtarthatta, de csak a vadászat végén ihatta meg. Ezt követően a vadászok és a hajtók terepjárókkal elmentek a helyszínre. Az első hajtás a hajtók szempontjából nagyon nehéz volt, mivel egy sűrű kökényesbe kellett bemenniük. Akadtak olyan helyek, ahol csak négykézláb tudtak előrehaladni. Azt tudni kell, hogy azon a vidéken fizetett hajtók vannak, akik kutyákat is hoznak magukkal, hogy kihajtsák a vadat a sűrű bokorból. Rájuk nagy szükség van, mert ugatásukkal jelzik, hogy merre megy az állat. Sajnálatos módon az első hajtásnál nem sikerült vadat ejteni. A második hajtás már sokkal könnyebb volt a hajtók szempontjából, mert erdőben kellett menni, igaz, hegyre föl, hegyről le. Itt már négy vaddisznót és egy rókát sikerült puskavégre kapni. A rókát Nádudvari Lajos lőtte. A társaság elnöksége úgy döntött, hogy mivel kevés vaddisznó esett kontrahajtást is fognak végezni. Ez azt jelenti, hogy a hajtók ugyanazon az útvonalon visszamennek. Aki azt hiszi, hogy ilyenkor nem lesz benne vad, az nagyon téved. Ebben a hajtásban ugyanis, még hét vaddisznó esett el. Az egyiket, mintegy negyven kilós süldőt, Palotai László lőtte. A terítéken így három kan, négy koca, négy süldő, valamint egy róka szerepelt. A vadászok természetesen kürtszó mellett, levett fejfedővel adták meg a végtisztességet az állatoknak. Kiss Sándor elnök mindenkinek megköszönte a hajtásokban való részvételt, és vacsorára invitálta a vadászat résztvevőit.