1. 2024.04.16. kedd, Csongor
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Iskolába hívták a nagy csoportos óvodásokat

Régi hagyományt, a Gergely-járást elevenítették fel a lakiteleki Szivárvány óvodában, ma, március 12-én, Gergely napján.

 

Az első osztályos diákok iskolába hívták a nagycsoportos óvodásokat. Kis műsort is adtak, ami után minden szeptemberben első osztályba menő óvodás, nevével ellátott színes szalagot kötött fel az iskolások nemzetiszínű szalaggal ellátott botjára. Akadtak olyanok, akiknek még nem ment olyan jól a bokrétakötés, nekik a tanító nénik segítettek. Ezt követően közösen játszottak, majd az óvodások megvendégelték az első osztályos diákokat. Sütő Lászlóné óvodavezető szerint, várhatóan ötven nagycsoportos kezdi meg szeptemberben a tanulást. A pontos létszámot még nem lehet tudni, mivel lesznek olyanok a nagy csoportosok között, akik nem Lakiteleken kezdik majd el tanulmányaikat, és olyanok is, akik még nem mennek iskolába.