1. 2024.04.16. kedd, Csongor
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Húsvéti kézműves foglalkozás gyerekeknek

Több mint száz gyerek vett részt azon a húsvéti kézműves foglalkozáson, amit az általános iskola több tantermében tartottak. Minden tanteremben más és más foglalkozásokat valósítottak meg.

 

A nyárlőrinci Buzás János Általános Iskolában szokás, hogy húsvét előtt kézműves foglalkozást tartanak a diákoknak. Ilyenkor a tantestület valamennyi tagja, valamint szülők is segítenek abban, hogy a tanulók szép, és hasznos tárgyakat készítsenek az ünnepre. A három óra alatt, míg a foglalkozás tartott, hűtőmágnest, képeslapot, ajtódíszt, üvegmatricát, cserépből bárányt, valamint különböző díszítésű tojást készítettek, amit természetesen haza is vihettek a gyerekek.

A programot az általános iskola és az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér közösen szervezte, az önkormányzat pedig támogatta.