1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Tavaszi zsongás szinkronúszással

Második alkalommal rendezte meg a lakiteleki általános iskola szülői munkaközössége Tavaszi Zsongás elnevezésű programját. A helyszín a művelődési ház volt.

 

Szombaton kora délután lángos sütésbe kezdtek a nyugdíjasok, akiknek a nők szövetségének tagjai segítettek. A Laki Konyha kft. fánkkal lepte meg a zsongás résztvevőit, a nagycsaládosok pedig kézműves foglalkozásokra várták a gyerekeket. Az Orsi sajtház jóvoltából különböző finom sajtokat lehetett kóstolni.

A programok 15 órakor kezdődtek a színpadon. Előtte Hajagos Nagy Ágnes az iskola szülői szervezetének vezetője és Olajos István iskolaigazgató szólt a jelenlévőkhöz. A műsorban bemutatkozott a Zafira Dance Team helyi csoportja, a Szenior Fit Dance csoport, akik együtt, közösen is előadtak egy táncot. A Lakiteleki Arabeszk és Mazsorett csoport szinte minden helyi rendezvényen fellép. A különböző korcsoportok ezúttal is kitűnő produkciót mutattak be. Új színfolt volt az általános iskolások birkózó bemutatója, akik megérdemelték a tapsot. A 6. B osztályosok az új „őrületet”, napjaink legígéretesebb fitness módszerét, a Gymstick Musclet mutatták be. A legnagyobb várakozás a Lakiteleki Férfi Szinkronúszó Válogatott fellépését kísérte. Nem csak ötletnek nem voltak híján, de maga a koreográfia is szenzációs volt. Ilyet még nem látott a lakiteleki közönség. Méltán érdemelték ki ők is a közönségtől az elismerést.

A műsor után tombolasorsolást tartottak, ahol értékes tárgyakat nyerhettek azok, akik támogatták a rendezvényt.