3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.08.15. szerda, Mária
  2. |
  3. 21 °C
  4. |

Felvonulás után motoros bemutató

Motoros felvonulással és Gergely Sanyi motoros bemutatójával kezdődött a nyárlőrinci falunap.

 

A hagyományokhoz híven ezúttal is Pünkösd vasárnap tartották a falunapot Nyárlőrincen. Már kora délután gyülekeztek a művelődési ház előtt a szebbnél szebb járgányok. Öröm volt látni, nem csak a motorszerető embereknek, hogy milyen fényesre vannak törölve a gépek. A találkozót a Nyárlőrinci Motorosok Baráti Köre szervezte. A legtöbben persze a községből jöttek, de érkeztek Szentkirályról és Kecskemétről is motorosok, akik részt akartak venni a felvonuláson. A találkozónak ugyanis az volt a célja, hogy az összes utcán végigmenjenek kétkerekű járgányaikkal. Egyben figyelmeztessék is azokat, akik esetleg még nem tudják, hogy falunap lesz a labdarúgó pálya melletti téren. Oláh Csaba a baráti kör vezetője köszöntötte a motorosokat és elmondta, hogy milyen útvonalon fognak majd végig vonulni. Felhívta mindenkinek a figyelmét arra, hogy bukósisakot vegye fel, mert a rendőrök ellenőrizhetnek. A menet dudaszó mellett végigment a falu össze utcáján. Amikor visszaértek, letették a motorokat és kezdődhetett Gergely Sanyi motoros bemutatója. A település lakói közül sokan ismerik már a kaszkadőrt, mert néhány évvel ezelőtt már tartott bemutatót. Ezúttal is sokan voltak kíváncsiak arra, mit is tud Sanyi valójában. A több száz fős érdeklődő nem csalódott, színvonalas produkciót mutatott be Sándor. Azért voltak olyanok, akik meglepődtek. Főleg azok, akik közel álltak egy szappanos vizes tepsihez, amibe beleállították a motor hátsó kerekét, Sanyi pedig meghúzta a gázt. Akik közel álltak, azok bizony kaptak a szappanos vízből. Nem maradt el a hátsógumi durrantás sem, amit követelt a közönség. Aztán még különböző kisebb járgányokkal is tartott bemutatót, a méltán népszerű motoros. A közönség ezúttal sem csalódott, és véleményüket tapssal fejezték ki