3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.08.18. szombat, Ilona
  2. |
  3. 31 °C
  4. |

Békéscsabai rendőrnő lett Tőserdő szépe

A fürdőruhás fellépés után alkalmi ruhában léptek fel a huszonharmadik Tőserdő szépe verseny indulói.

 

Az ítészek nem csak a küllemet, a szépséget, de a színpadi mozgást is pontozták, összesen egytől tízig. Az összesített pontok alapján derült ki, hogy ki kapta a legmagasabb pontszámot. A négy hölgyből és négy férfiból álló zsűri, a nyolcas számmal induló, huszonegy éves békéscsabai Kékegyi Szimonettát találta a legszebbnek, akinek a hobbija a sport és a szépségversenyekre való járás, de szereti az állatokat is. Az első udvarhölgye a 21-es számmal induló, 17 éves izsáki Daróczi Tamara lett, második udvarhölgye pedig a 11-es számú, 22 éves kecskeméti Dudás Dóra.

Édesanyám ötlete volt az, hogy induljak a szépségversenyen, mivel ő is benne volt ebben a szakmában, korábban modellként dolgozott, és látta, hogy van bennem potencia – nyilatkozta az eredményhirdetés után a királynő. Ez volt már a nyolcadik szépségverseny, amin indultam, kettőn negyedik lettem, a többit pedig megnyertem, így már van tapasztalatom. Minden évben elindulok egy-két versenyen. Mivel békéscsabai vagyok, eddig ott és a környező településeken méretettem meg magam. Arra a kérdésre, hogy a barátja mit szól az eredményéhez Szimonetta azt válaszolta, hogy jelenleg nincs párja. Nyelvvizsga hiányában még nincs meg a rendőrtiszti vizsgája, így csak tiszthelyettesként járőrözik Békéscsabán a győztes. Mivel küzdősportokra is járt, főleg K1-re, így nem ijed meg a vékony testalkatú csinos lány, a „nagy fiúktól” sem. Szimonetta elmondta még, hogy a mostani királynői címmel még nem hagyta abba a szépségversenyekre való járást, továbbra is szeretné kipróbálni magát több hasonló eseményen. Abban bízik, hogy azokon is jó eredményt ér majd el.