3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.12.19. szerda, Viola
  2. |
  3. -7 °C
  4. |

Elsődleges cél a megelőzés, az egészségre való nevelés

Egy felújított Kossuth utcai épületben, ünnepélyes keretek között adták át Tiszakécskén az Egészségfejlesztési Irodát, az elmúlt hétvégén. A beruházás több mint százmillió forintba került.

 
 

Magyarországon 2012 és 2015 között uniós forrásból már 61 egészségfejlesztési irodát nyitottak az ország kistérségeiben – mondta megnyitó beszédében Tóth János polgármester. A szakpolitikai vezetés több ízben is jelezte, hogy tovább növelnék az EFI-k számát, járásonként legalább egy irodát szeretnének megnyitni. 2015-ben Tiszakécske elnyerte a gyógyhely címet, így többek között ehhez kapcsolódóan is nyilvánvaló volt, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent, „Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése - népegészségügy helyi kapacitás fejlesztése” című pályázati kiírásra az önkormányzatunk is pályázatot nyújt be, elősegítve, hogy településünkön is létrejöjjön egy iroda. A város vezetésének elsődleges célja az volt, hogy a kialakítandó iroda az egészségügyi ellátó rendszerrel együttműködve, azt kiegészítve felvállalja mindazon prevenciós feladatokat a Tiszakécskei Járás területén, amely lehetőséget nyújt napjainkban oly jellemző betegségek, függőségek terjedésének visszaszorításában, illetve az egészségtudatos életszemlélet elterjesztésében gyerekek, fiatalok és minden járási lakos esetében. Sajnos modernizálódó világunkban az egészséges életmód, a korszerű táplálkozás, a rendszeres mozgás iránti igény egyre kevésbé jelenik meg a lakosság körében. Ennek a megváltoztatása érdekében az önkormányzat felvállalta, hogy a pályázat által nyújtott támogatáson túl, saját önerőt biztosítva, felújítja ezt a Kossuth utcai épületet, és biztosítja a működéshez szükséges mindazon feltételeket, amelyeket az elnyert támogatási összegből nem volt mód finanszírozni. Az önkormányzat a pályázaton elnyert 84 millió forinton túl, további közel 20 millió forinttal járult hozzá hogy az iroda megkezdhesse munkáját.

 
 

Zombor Zoltánné, az Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ vezetője is azt hangoztatta, hogy elsődleges céljuk a megelőzés, az egészséges életmódra nevelés, az egészségtudatos életszemlélet kialakítása minden korosztály számára, nemcsak Tiszakécskén, hanem a járáshoz tartozó valamennyi településen. Ennek megvalósítása érdekében olyan elhivatott szakembereket sikerült megnyerni az Egészségfejlesztési Iroda munkatársainak, akik szívvel lélekkel és nem utolsó sorban, nagy szakértelemmel dolgoznak a megvalósításon. Be is mutatta az Egészségfejlesztési Iroda dolgozóit. Irodavezető: Dr. Pálinkás Julianna, háziorvos, aneszteziológus, belgyógyász, Jánosiné Fodor Marianna, egészségügyi munkatárs, Pákozdi Krisztina, táplálkozási tanácsadó, sportoktató, Varga Eszter, mentálhigiénés segítő szakember, sportoktató, Juhász Dóra, pszichológus, sportoktató és Nagy Zsuzsanna, szociális munkás.

 

Az iroda munkatársai többek között részt vesznek a járás településein rendezendő nagyobb rendezvényeken, ahol szűrővizsgálatokat, valamint az egészség megőrzésével kapcsolatos tanácsadást végeznek. Diákok, pedagógusok részére előadásokat szerveznek munkahelyi egészségfejlesztés keretében előadásokat, szupervíziókat, vezetői coashingokat (személyes segítő, fejlesztő tevékenység) tartanak. Újraélesztést, elsősegély nyújtási technikákat mutatnak be, a lakosság számára életmódváltásra ösztönző programokat szerveznek. Szív és érrendszeri, valamint diabétesz klubokat hoznak létre. Rendszeres, életvitelszintű testmozgást ösztönző közösségi programok szervezése és lebonyolítása is a feladataik közé tartozik. Az Egészségfejlesztési Iroda minden programja ingyenesen vehető igénybe.