3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.12.13. csütörtök, Luca, Otília
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Néptánctudásukat mutatták meg fiatalok és idősebbek

Száznál is több résztvevő szerepelt a néptánctalálkozón, a talpalávalót Tormási Elek és barátai húzták. A nézőtérről több alkalommal is vastaps hangzott el a produkciók láttán.

 

A hagyományőrzés nem a hamu imádása, hanem a tűz továbbadása. Ez a Gustav Mahlertől származó idézet volt a mottója a VI. alkalommal megrendezett Kécskei Néptánctalálkozónak. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ezúttal is több néptánccsoport mutatkozott be. Jöttek táncosok Kiskunfélegyházáról, Kunszállásról, Kecskemétről, Kocsérról, de még Abonyból is, és természetesen a helyiek is színpadra léptek. Minden néptánccsoportnak a talpalávalót Tormási Elek és barátai húzták, néhány koreográfiát Szerencsi Zsuzsanna énekkel kísért. A rendezvény célja nem lehetett más, mint a hagyományok őrzése, ápolása, egymás táncainak, népviseletének, szokásainak megismerése, és nem utolsó sorban Tiszakécske kulturális életének fellendítése, hangzott el, Balog Ildikó műsorvezető köszöntőjében. A programban szinte minden korosztály képviseltette magát, a gyerekektől kezdve a felnőttekig, de idősebb táncosokkal is lehetett találkozni. A találkozó alapítója és szervezője Döme-Kis Orsolya, aki több tánccsoportnak is a vezetője.