3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.12.13. csütörtök, Luca, Otília
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Legjobb tizenhat között a Tiszakécske

A labdarúgó Magyar Kupa nyolcadik fordulójában a legjobb tizenhat közé jutás volt a tét. A Duna Aszfalt Tiszakécske VSE csapata Füzesgyarmatra látogatott és vívta meg, nem könnyű mérkőzését az NB III-as csapattal.

 

Nagy várakozás előzte meg a találkozót, hiszen mind a két csapatnak fontos volt az, hogy eggyel tovább lépjen a Magyar Kupában és bekerüljön a legjobb tizenhat csapat közé. A hazaiak a harmadosztályú bajnokság Keleti csoportjában a negyedik helyen állnak és ez figyelemreméltó. A tiszakécskeik nem titkolt szándéka az volt, hogy történelmet írjanak, ami nem jelentett mást, mint a továbbjutást. A klub történetében ugyanis nem fordult még elő, hogy a Magyar Kupában, a legjobb tizenhat csapat közé kerülnek. A taktikát ennek megfelelően alakította ki Szabó István vezetőedző. Az első játékrészben, fölényben játszottak, de csak a félidő végén sikerült gólt lőniük. A második félidőben a hazaiak feljöttek, helyzeteket alakítottak ki, kapufát lőttek és egyszer a gólvonalról kellett menteni Benkónak. A győzelem, és ezzel együtt a továbbjutás sikerült.

Le a kalappal a srácok előtt. Tizenkilenc bajnoki és három kupamérkőzést játszottunk, ezer sebből vérzünk, értékelt a mérkőzés után Szabó István. Az NB III-ban már másfél hete vége az őszi fordulónak, így ránk tudtak készülni. Sajnos ma is lett sérültünk. Félretéve ezeket a gondolatokat, nagyon örülök, hogy sikerült továbbjutni, ez elvárás is volt. Nehéz mérkőzés volt, 1–0 után próbáltuk tartani az eredményt, az ellenfelünk meg jött ránk, úgy, hogy kénytelenek voltunk védekezni. A fiúkat megdicsérem, kapnak egy szabadnapot, de utána készülünk a vasárnapi Soroksár elleni mérkőzésre. Tölgyesi Viktor csapatkapitány úgy vélekedett, hogy tipikus kupameccs volt. Elmondása szerint gyenge minőségű pályán játszottak, ami nem igazán fekszik a csapatnak. Az első félidőben ők domináltak, irányították a játékot és a vezetést is megszerezték. A második félidő elején egy szögletrúgás után kimarad a helyzet, de szerencsére a füzesgyarmatiak is hibáztak. Nem szép meccs volt, de csapatként jól funkcionáltak. A lényeg a továbbjutás.

A mérkőzés végeredménye azt tükrözi, amit a találkozó előtt vártunk, értékelte a látottakat Oláh Ferenc a hazaiak mestere. Az első játékrészben a tiszakécskeiek domináltak. A félidőben azt mondtam, hogy le kell vetkőzni a kishitűséget, átálltunk támadó futballra, gólt kellett volna rúgni, de nem volt szerencsénk. Egyáltalán nem vagyok csalódott, mert helyzeteink alapján nyerni kellett volna.

Füzesgyarmati SK–Duna Aszfalt Tiszakécske VSE 0–1 (0–1)

Füzesgyarmat, 200 néző. Vezette: Nagy Norbert (Berettyán Péter, Horváth Róbert)

Füzesgyarmat: Ivcevic – Raducu, Kiss Sz., Achim, Lukács (Prasler 76.), Villand, Székely, Nagy T. (Vincze 46.), Kinczel (Pölöskei 57.), Toca, Pataki. Vezetőedző: Oláh Ferenc

Tiszakécske: Helesfay – Benkó, Horváth A., Csáki, Tölgyesi, Puskás, Batizi-Pócsi (Kalmár 77.), Ludánszki (Kardos 87.), Kocsis, Sváb, Köböl (Juhász 72.). Vezetőedző: Szabó István

Gól: Batizi-Pócsi 40.