1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Farsangoltak a lakiteleki óvodások

Hagyomány a lakiteleki Szivárvány Óvodában, hogy a farsangot két féle módon ünneplik meg. Délelőtt külön a csoportokban, délután pedig a szülőkkel együtt játékos formában.

 

Ezúttal március elsején délelőtt minden csoportban jelmezbe öltöztek a gyerekek és persze az óvó nénik is. Délután, jobban mondva kora este, pedig a tornaszobában várta a gyerekeket és a felnőtteket a farsangi mulatság. Az ajtón belépve már lehetett tombolát vásárolni, majd tovább haladva zsákbamacskát. Aki akart, az kézműves foglalkozáson is részt vehetett. A tornaszobában zene szólt. Szuetta Béla köszöntötte a gyerekeket és a felnőtteket, majd a Perdülj, fordulj tánccsoport mutatkozott be, Romhányi Olga óvodapedagógus vezetésével. Ezt követően kis szünet következett, hogy a táncosok is át tudjanak öltözni, majd kezdetét vette a jelmezes felvonulás. Nem csak a gyerekek, de néhány szülő és az óvó nénik is bemutatták, hogy minek öltöztek. Aki éhes, vagy szomjas volt, az a szülői munkaközösség jóvoltából csillapíthatta. Különböző süteményeket, szendvicset, teát, üdítőt, de még forralt bort is kínáltak. Ez utóbbit természetesen csak a felnőtteknek. A program játékos vetélkedőkkel zárult.