1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Lakitelek nyerte a szomszéd vári rangadót

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 18. fordulójában, a Nyárlőrinc Lakitelek mérkőzésre került sor. A vendégek 1:4 (0:0) arányban győztek.

 

Az első félidőben a hazai fiatal játékosok még tudták tartani a lépést a tapasztaltabb vendégekkel (büntetőt is hibáztak), de a második játékrészben kiütközött a két csapat közti tudásbeli különbség.

Jó iramú, küzdelmes mérkőzést játszottunk, a jobb erőkből álló Lakitelek ellen, nyilatkozta a mérkőzés után, Kemenes György a haza csapat edzője. Annak ellenére, hogy kikaptunk, nekem ez felér egy győzelemmel, mert a játékosaim, akik ezer sebből véreznek, maximálisan megtették, amit meglehetett. A vendégek négy góljából három rögzített helyzetből született: tizenegyes, szabadrúgás, illetve bedobás után. Gratulálok a Lakiteleknek, sok sikert kívánok nekik, hogy jövőre megyei I. osztályban tudjanak szerepelni. A csapatomra büszke vagyok! Megyünk tovább azon az úton, amit elkezdtünk, fiatalok beépítését erőltetjük és hazai játékosok szerepeltetését.

Tudtuk, hogy nagyon kellemetlen ellenfél lesz a Nyárlőrinc, mivel a két település közötti mérkőzések mindig rangadónak számítanak, függetlenül attól, hogy a tabellán milyen helyet foglal el a két csapat, mondta Sáfár Sándor a lakitelekiek mestere. Az első félidőbe nem tudtuk azt játszani, amit igazából tudunk. A nyárlőrincieknél két gyors szélső szerepelt, akik megleptek bennünket, mert erre nem számítottunk. A második félidőben elfáradtak fizikálisan és agyban is, mi viszont bírtuk erővel végig.

Nyárlőrinc–Lakitelek 1:4 (0:0)

Nyárlőrinc 250 néző. Vezette: Nagy (Geleta, Bende)

Nyárlőrinc: Kocsis – Böde (Börönte), Kulcsár, László, Németh, Faragó Nyúl, Lakatos (Túri), Mohácsi, Kővári. Edző: Kemenes György

Lakitelek: Balla – Kovács J. Seres (Kovács L.), ifj. Sáfár (Farakas N.), Győri, Hencz (Illés), Erős (Hojsza), Subicz, Huber, Farkas M., Tamásy. Edző: Sáfár Sándor

Gólszerző: Lakatos 52., ill. Erős 47., Huber 57., 72. Győri 83.