1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Tőserdőben nem csak a madarak muzsikáltak

Ingyenes gyermeknapi programokkal várták a családokat és a zenekedvelőket szombaton, Lakitelek-Tőserdőn, a Holt-Tisza partján. A rendezvény egyúttal „Muzsikál az erdő” a Hírös városban, a Magyar Nemzeti Parkok Hete nyitóeseménye is volt, amit a Kiskunsági Nemzeti Park szervezett.

 

Ez volt már a 16. alkalom, amikor muzsikált az erdő, a nemzeti parkok jóvoltából. A mostani rendezvényen bemutatkozott Magyarország mind a tíz nemzeti parkja, ahol természetismereti játékokat lehetett játszani, nem csak gyerekeknek, de felnőtteknek is. Kiállítás nyílt a „Muzsikál az erdő” 2019-es gyermekrajzpályázatának képeiből, valamint a 2018-as „Muzsikál az erdő” fotópályázat nyertes képeiből. Ünnepélyes eredményhirdetésre is sor került. Az érdeklődők színvonalas zenei programokat is láthattak. Fellépett a Lóca együttes, a Por és a Fonó zenekar, valamint a Reményi Ede kamarazenekar. A Ciróka Bábszínház előadása nem csak a gyerekeket, de a felnőtteket is vonzotta. Délben, aki megéhezett bivalypörköltet fogyaszthatott tarhonyával, vagy krumplival. Egész nap tartottak a különböző kézműves foglalkozásokat, volt játszóház, lovagoltatás, gyógynövény és gombabemutató, erdei séta szakvezetéssel, kenuzás a természetvédelmi őrszolgálattal. Az összetartás emlékplakettnél köszöntők hangzottak el. Késő délután a Kösöntyű Néptánccsoport mutatkozott be. A „Muzsikál az erdő” célja nem más, mint, hogy az erdő és a zeneművészet erejével a fenntartható, környezettudatos életvitelre buzdítsa a programok résztvevőit.