1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Megkezdték a felkészülést a bajnokságra

A Duna Aszfalt Tiszakécske VSE NB II-es labdarúgó csapat megkezdte a felkészülést a 2019/2020-as bajnokságra. Egymás közötti játék is szerepel a programban. Jelenleg tíz játékost tesztelnek.

 

Három helyszínen napközis rendszerben történik a felkészülés, napi két edzéssel, az első két hétben. A harmadik héten Szlovéniában edzőtáborozik majd a csapat. A tíz próbajátékost Lakiteleken teszteltek csütörtökön, és majd szombaton délelőtt. Az már biztos, hogy távozott a csapattól: Benkó Bence, Helesfay Donát, Ladányi Patrik, Huszti András, Károly Bálint, Sirokmán Zoltán, Mihály Dávid és Gréczi Márton. Akik biztos, hogy a csapatban fognak majd játszani: Zádori Krisztián csatár, aki Balmazújvárosból jött, Varga Ádám utánpótlás válogatott kapus, a Puskás Akadémiától, valamint Erdélyi Botond, aki Dorogról érkezett. Bár az átigazolási időszak vége még messze van, de az elkövetkezendő hét végén kiderül majd, hogy ki lesz az a huszonkét játékos, aki elutazik Szlovéniába, az edzőtáborba. Amint azt Simon Antal vezetőedző elmondta, kilencven százalékban ők alkotják majd a keretet.